Nagyon szép! De jó, hogy megírtad és megosztottad velünk!
Igen, így íródnak a versek, váratlan ihletek által.
Még sok ihletet és ilyen szép verseket, alkotásokat kívánok!

Válasz

Csodálatos a magyKicsit fura módon jött létre ez a versem. Lyonban van egy étterem a Trianon. Beültem és nagyon régi fotókat nézegettem ami ebből az időből került az étterem birtokába. Megihletett. Majd egy hétre rá elmentem oda ahol megkötötték ezt a hírhedt szerződést.

Trianon.

Sóhajom száll a " Hetek " magyar városai felett,

Tépett lelkek keserűen panaszolják a magyar nemzetet,

Magukra maradtak magyarjaink s bitorolják idegenek földjeiket,

S ti hazafiak, tenyereteken hordozzátok e tolvaj csőcseléket.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

A " Barna " román vitte a szép vadregényes Kárpátokat,

A " koldus " olasz áriázva lezárta kikötői kapunkat,

A jugó s cseh marcangolja TITOI-BENESI múltjukat,

A horvát karöltve az osztrákkal s lengyellel mutogatják vagyonunkat.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Magyarok, nevetek vagyon, de érzéstek halott,

Engedtétek elvinni az őseink vérével összekuporgatott vagyont,

Cselszövőknek fizettünk millió dollárokat s fogganatlan átkot,

Mellé folyót, melynek partjai magyarjaink könnyeitől ázott.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Mire vártok! a német ölelte német Dédéerjét,

S mi gyáván, nyusziként nyalogatjuk Trianon seggecskéjét,

Nincs ember ki megvédené a magyarok becsületét,

Ki a " Hetek"-től visszahozná a magyarok elveszett történelmét.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

S a kicsiny Magyarországon megtört sóhajom suhan tova,

A gyilkos országok-e hon vagyonkáján rágódnak vinnyogva,

S örülünk? már pucéran táncolunk Himnuszunk dalára,

Vitézi dumánk szégyene nyáladzik szózatunknak hallatára.

Anatole Hongrois
Auteur.schriftsteller
Író-költő-operett szerző
Hamburg-Lyon-Szeged

arság érzés, ime:

Válasz

Petőfi Sándor: A nemzethez

Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!

Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
S mostan ujra aluszik javában.

Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!

Föl, hazám, föl! százados mulasztást
Visszapótol egy hatalmas óra,
"Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!"
Ezt írjuk föl ezer lobogóra.

Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
Volt is, nem is a mienk az ország;
Valahára mutassuk meg már, hogy
Senkinek sincs semmi köze hozzánk.

Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
Irtsanak ki hát ezen világból!...
A haláltól, nem tagadom, félek,
De csupán a becstelen haláltól.

Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
Hogy azok is megsirassanak, kik
Eltörölnek a földnek szinérül!

Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon ugy minden ember, mintha
Egyedül rá támaszkodnék honja!

Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk,
Akkor saját örök birtokunk lesz,
Ami után eddig csak sovárgánk.

Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
Mint a villám oly váratlanúl és
Oly erővel törj ellenségedre.

Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd,
Mindenütt van, ahová tekintesz,
S legnagyobb és legveszélyesebb az,
Ki mint testvér símul kebleinkhez.

Köztünk van a legnagyobb ellenség,
A cudar, az áruló testvérek!
S egy közűlök százakat ront el, mint
A pohár bort az egy cseppnyi méreg.

A halálos itéletet rájok!
Százezerszer sujtson bár a hóhér,
Bár a házak ablakán foly is be
Az utcáról a kiáradó vér!

Könnyű bánni külső elleninkkel,
Ha kivesznek e belső bitangok...
Félre most, lant... futok a toronyba,
Megkondítom azt a vészharangot!

Válasz

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:

- Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd meg, mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
Hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.

Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.
A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.

Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.

Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.
Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét...

Válasz