Most találtam Hajnal Györgyinek ezt az elgondolkodtató írását:

Szemlélődésünk kezdő pontját az úgynevezett belső középpont, egy fajta belső origó kijelölésével kezdjük. Ez a személyiségünk által természetesen meghatározott talppont. Mondhatjuk azt is, hogy a Teremtő által számunkra biztosított megfigyelési helyzet, azaz Mi Magunk vagyunk!

A mai közszemlélet eltér ettől, mivel a belső középpontot megszünteti, illetve kihelyezi a világ hozzánk képest külső területeire. Erre megfelelő hétköznapi példa „Hiszem, ha látom!", „Nem elég mondani tényekkel bizonyítsd!" stb. Így került túlzottan előtérbe a tárgyszerűség, az élő tárgyiasítása annak vizsgálhatóságának szempontjából, az egyéniség, kizárólagosan az egyes egyénben rejlő értékek és biztosítékok kárára. Bizonyított tény, hogy ha ugyanaz a személy ugyanazt a kísérletet elvégzi Budapesten és Győrben is megegyező körülmények között, a kísérlet eredménye mégis teljesen különböző lehet pusztán attól, hogy helyváltoztatás történt. Ha valaki képessé válik életútjával bizonyítani valaminek a létjogosultságát, valós mivoltát, az akkor is egyetemes értékű bizonyítás, ha senki más rajta kívül ezt megismételni nem tudja. Fontos tehát, hogy a belső középpont bizonyításai ne torzulhassanak az által, hogy helyváltoztatásra kényszerülnek, azaz nem a nekik adatott közegben - az egyénben -, hanem létközegükön kívül - az egyén nélküli térben - létezzenek. Hogyha ez mégis megtörténik, az igazság és a hamisság egymásba torzul.

Kifelejtjük kicsiny gyermekkortól azt a belső részt a teljes emberből, mely nem fizikai természetű, mint testünk vagy akár tetteink, hanem szellemi és érzelmi jellemzőiről ismerhető fel. Ez a hiba természetesen azt eredményezi, hogy az egyes emberekben mélyen rejtett belső tudás szunnyadni kénytelen, az érzelmi tájékozódás készség torzan működik és működteti tulajdonosát, illetve fizikai tetteink túlbiztosítottak, félelmekkel telítődöttek lesznek. Az ember nem erre született!

A belső középpont megszüntetésére irányuló próbálkozások szintén tudományos irányítottságúak voltak és irányító személyiségeik úgy határozhatták meg a külső középpontot és tarthatták fent ennek létjogosultságát, hogy mind e közben ők a saját belső középpontjukban maradtak. Más esetben saját félelmeik és magányuk félő hogy felőrölte volna őket még mielőtt a világ nézőpontjukat elfogadhatta volna.

Létezik egy remek meglátás, melyet az alábbiakban közlök. Vigyázat! Mély víz! Csak azoknak, akik nem félnek agytekervényeiket kicsit megdolgoztatni!

Minden külső, aminek külső külseje van az olyan belső, mint az a külső, amelynek belső belseje van.

A belső középpont megszüntetésére a történelmi időben, első ízben annak a csillagásznak a működése szolgáltatott alapot, akit mi ma Kopernikuszként ismerünk. Donald Menzel Csillagászat c. munkájában a következő módon mutatja be a csillagászt:

„.. A krakkói egyetemen tanult , és itt fordult érdeklődése a csillagászat és az asztrológia felé. Fáradhatatlanul olvasott, és egyre növekvő ismeretanyaga arra késztette, hogy elgondolkozzék a Világegyetem szerkezetéről. Felélesztette Arisztarkhosznak azt a több mint tizenkét évszázaddal azelőtt felvetett gondolatát, hogy a Nap van a világ középpontjában, és körülötte keringenek a bolygók. E hipotézis szemszögéből elemezve a megfigyelések eredményeit, figyelemre méltóan modern Naprendszer-modellt szerkesztett, ...." (51. old.)

A Kopernikuszi világszemlélet hiányosságaként mindenképpen felvethetjük, hogy noha fényessége voltán a Nap kiemelkedik kozmikus környezetünkből és Naprendszerünk minden bolygója viszonyul hozzá, mint térbeli középponthoz, ám az ember önmagában nem bolygó minőség, hanem ezek közül az egyiken, nevezetesen a Föld nevűn állva figyeli a kozmikus mozgásokat. Nekünk saját középpontunkra való ráhangolódásunk közben jön el az a pillanat, hogy legjobban átérezhetjük a bolygók rendjét. Ez által pedig képesek leszünk a tényszerű igazság tiszta befogadására, megértésére és szóbeli vagy tetteink béli megerősítésére. Ez a tiszta ismeret minden értelemben értendő, még a leghétköznapibb szinten is! Ilyen probléma, döntést igénylő helyzet egy erkölcsi dilemma például, hogy nehezteljek-e valaminek az okán, avagy sem. Elfogadjak-e egy állásajánlatot, avagy sem. Kenyeres pultról melyik kenyeret válasszam a sok közül. Melyik lehetőséget válasszam a problémás helyzetben, melyik szolgál azzal a tanulsággal, amelyre leginkább szükségem lehet ebben az életszakaszban? Az adódó mindegyik lehetőség egyidejű kihasználása a következő eredménnyel jár:

• felületesen átélem mindegyiket, ám végezetül egysíkúságot és unalmat érzek;
• szétszórom magam, szerteosztogatom erőimet, mely fáradtságot, fásultságot eredményez idővel;
• elhiszem, hogy képességeim messze az átlag fölé emelnek, mely önelégültség mellett folytonos csalódásérzést és növekvő ám indokolatlan kritikai érzéket hoz másokkal és a világgal szemben.

Érdekes lehet megfigyelni, hogy a lehetőségek egyidejű egységes elutasítása is a fent leírt eredménnyel jár. Nem kevésbé az a helyzet, ha nem megfelelően ítéljük meg a szükséges döntési irányt. Némi önáldozat árán azonban megtudhatjuk és megérezhetjük a bizonyosság biztonságát.

Belső középpont alapvető volta nem az önzés tartós megjelenését eredményezi, hanem éppen ellenkezőleg a belső személyes egyensúly, belső értékeink és gyengeségeink valós értékelését teszi lehetővé. Így az egyén tiszta „mértékké" és „mérőműszerré" válik a világban, amelyhez képest az őt még követő embertársai viszonyíthatnak, beállíthatják önnön magukat. Ebből jól követhetően kitűnik, hogy középpontunk megtalálása, jó helyre tevése személyes és társadalmi érdek, elengedhetetlen szükséglet!

Végezetül történelmi érdekességként említem, hogy Kopernikusz korában - az 1500-as évekre gondoljunk - nem pusztán az ő általa képviselt, hanem a korábban már általánosan sikeres rendszer újra pontosítására és megerősítésére is sor kerül, mely többek között a földi természet által kijelölt alappontokat tekinti a megfigyelés és így a tudományos és térbeli tájékozódás alapjául. Tudható, hogy Amerika Kolombuszi felfedezésekor (1492) is az erdélyi Nagyváradon áthaladó kezdő délkör elsődleges figyelembevételével tájékozódott. Okkal, hiszen ez a sarokpont Európa középpontja is, ahonnan a hódítók indultak útnak. Tehát nem a célpont lebeg első sorban szemük előtt, hanem az eredet!

Ez a kezdőpont ma a Greenwich-i csillagászati központhoz kötődik hivatalosan. Ám földrajzilag és így természetes mivoltában továbbra is eredeti helyén található. A kezdőpont nem megegyezés, avagy visszatekintési pont kérdése. A kezdőpont egyetemes. Igazítsuk hát szemléletmódunkat belső középpontunkhoz!

És egy érdekes könyv ugyanettől a szerzőtől:

Hajnal Gyöngyi, Szakrális örökösödés Szent István korában és az asztrálmítoszi tér-időelmélet könyve