A tenni
akarók körében sokat emlegetik a magyarság nemzettudatának,
magyarságtudatának hiányosságát, vagy éppenséggel teljes hiányát.
Ha
azonban e hiányosság orvoslásáról esik szó, akkor nagyon megoszlanak a
vélemények a teendőket illetően. Létezik egy ködös elképzelés,
hogy a kérdés nyitját történelmünkben és sajátos műveltségünkben
kell keresni, de hogy innen hogyan tovább, azt csak néhány mélyebben
gondolkodó ember látja. Nem állunk jobban a nemzettudat tartalmi
meghatározásával sem. Pedig ha nemzeti sorskérdéseinket meg akarjuk
oldani, akkor annak világos és érthető megfogalmazása elengedhetetlen
követelmény. Enélkül a vaksötétségben bolyonghatunk csupán. Tudnunk
kell, hogyan jutottunk a mai, kilátástalan helyzetünkhöz, s mit kell
tennünk ahhoz, hogy elinduljunk a felemelkedésünkhöz vezető
ösvényeken. Íme, a nemzettudat megfogalmazása:
A nemzettudat egy
egységes és átfogó,
nemzeti önismeretből
táplálkozó
közösségtudat. Az együvé tartozás, az egymásra utaltság tudata, mely
képessé tesz és erőt ad arra, hogy egymást megvédjük és vállaljuk a
közös sorsot. Egy nép, melynek ilyen nemzettudata van, képes megoldani
nemzeti sorskérdéseit.
Az újkőkorban a termékenységi
vallás volt az akkori közösségekben a lét,
a megmaradás
vezéreszméje, melynek megtestesítője a termékenység istennője
(a magyar Boldogasszony) volt. A királyságok és
császárságok korában az uralkodóhoz való hűség
volt a közösséget
átfogó és irányító eszme. A nemzeti társadalmak kifejlődésével
pedig a nemzeti vezéreszme
emelkedett eszményi magaslatba, s lett a nép, a társadalom
boldogulásának
kulcsa és őrangyala.
Tehát a nemzeti önismeretből kiművelődő társadalmi
vezéreszme nem más, mint az anyag, a lét, a biztonság, a közerkölcs
és boldogulás őre, eszmei védelmezője. Ahol nincs egy, a társadalmat
átfogó vezéreszme, a közösség egyedeire bomlik, a polgár elveszíti
az együvé tartozás tudatát, képtelenné válik a közös ügyek
védelmezésére, és sorsa a
teljes
kiszolgáltatottság lesz.
Ahhoz, hogy a társadalom kiegyensúlyozott életet éljen és
a polgár
biztonságban érezhesse magát, a következő négy tényezőnek
kell jelen lenni a közösségi életben:
a. testi
közelség,b. a közös nyelv,
c.
az egységes és jól megalapozott nemzeti önismeret,
d. a
nemzeti önismeretet átszövő mélységes istenhit.
Nem lehet fontossági sorrendben felsorolni e tényezőket, mert
együttessen
alkotják az egészet. Azon társadalom, amelyikből akárcsak egy is
hiányzik, mankókon jár és pusztulás a sorsa, mert nem forrhat ki a
jövőjét
építő és védelmező társadalmi
vezéreszme.
Napjaink hallatlan anyagi fejlettsége a közösségi munka
eredménye. A
közösség teremti azon lehetőségeket, melyeket az egyén
kihasználhat boldogulása érdekében. Ez különben a közösség érdeke
is. Egy gazdag, jómódú társadalom gazdag polgárokból tevődik
össze. Az egyénnek tehát mindenképpen védelmeznie kell a közösség
érdekeit, mert azzal saját érdekeit védelmezi. A társadalmi
vezéreszme
nélkül nem létezhet, nincs egészséges, életerős és
kiegyensúlyozott közösség.
Szó esett a nemzeti önismeretről, melyből
kiművelődik, kibontakozik a nemzeti vezéreszme. Igen, csakhogy a
nemzeti önismeret nem önmagától keletkezik, hanem valamiből ered.
Miből?
A nemzet múltjának ismertéből,
a történelméből! A történelmet a
történetírók örökítik meg az utókor részére. Nem mindegy tehát,
hogy kik írják a történelmet. A magyar történetírást a
nemzetellenesség jellemzi. Tele van tévedésekkel, tudatos
hamísításokkal,
és nem utolsó sorban
lekicsinylő,
megalázó tételekkel, melyek mérgezik a nemzeti lelkületet, torzítják
az
önszemléletet, tompítják a tudatot, meggyilkolják a nemzet iránti
szeretetet. E történetírást terheli a felelőség azért, hogy a
nemzeti önbecsülésnek még az árnyékát is kiölték
a magyarságból.
Ahhoz, hogy helyzetünkön változtatni tudjunk,
történetírásunkat nemzetközpontúvá kell tennünk, és meg kell
tisztítanunk mindazon káros kacattól, amelyet az elmúlt századok során
az idegen érdekek rávakoltak.
Kommentáld!