Erőss Zsolt, a legeredményesebb és legismertebb magyar hegymászó túl van egy súlyos sérülésen, egy amputáción, előtte áll egy hosszú rehabilitációs időszak, de mégsem keseredik el. Mint mondja, célok mindig kellenek az életben, akármilyen helyzetbe is kerülünk.

A Himalája legmagasabb csúcsát, a világ tetejét meghódító expedícióját az egész ország feszült figyelemmel kisérte 2001-2002-ben.

Az alábbi TV nyilatkozatára is még sokan emlékszünk:

"A 2001 őszi Everest expedícióra egy nagyszerű csapatot sikerült összehozni, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásainkat és egy barátunkat is elveszítettünk: Dr. Gárdos Sándort.
2002-ben újra lehetőség nyílt kijutni az Everestre és ezúttal sikerrel. Az első csúcstámadás most is balszerencsésen alakult, de a másodikkal mikor oxigént is használtam a Déli-nyeregtől (7960 m) elértem a legmagasabb pontot első magyar állampolgárként.

a világ tetején


Ettől az évtől, csak a hegymászásból élek, megjelent egy fotó albumom és egy rólam szóló könyv is. Felvételeimből minden évben újabb előadások, filmek falinaptárak születnek. Hegyivezetéssel és síoktatással is foglalkozom."

Erőss Zsoltot ma sokfelé ismerik, s nem csak magyar nyelvterületen. Pedig valamikor a világ szűk kicsi részén, Csíkszeredában született (1968), még szűkebb pátriában, Orotván és a Gyilkos-tónál nevelkedett, majd Gyergyószentmiklóson pallérozódott, Erdélyben kezdett hegyet mászni, de valódi hírneve igazából akkor lett, amikor több éves kitartó magashegyi alpinizmus után (Elbrusz, Usba, Tien-san, Pamir, Ogré) következetesen, évről évre új és új csúcsokat tűzve maga elé, sorra támadta a Himalája csúcsait.

Erőss Zsolt és magyar csapata 8848 méter magasan, a világ tetején

A hegymászó kilenc napja egy lavinabalesetben sérült meg a Tártában. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy ha megtartják a lábát, nem biztos, hogy újra tudott volna mászni, így viszont - protézissel - erre újra képes lesz.

"A körülményekhez képest jól vagyok, már a fájdalmaim sem olyan vészesek - mondta Erőss Zsolt a hvg.hu-nak a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központban, ahol vasárnap amputálták jobb lábát a térde alatt. - Igazából egy pillanat volt meghozni a döntést, és elsősorban szakmai szempontokat vettem figyelembe, semmint érzelmieket. Az orvosok nem kerteltek, rögtön elmondták a lehetőségeimet." Bár a kezdeti jelek jók voltak, a röntgenfelvételeket látva a szakértők már rosszabbnak látták a helyzetet.

"Egyikük sem tudta garantálni, hogy ha megmarad a lábam, idővel rendbe jöhet, legyen az akár tíz év. Nekem van időm, így ha bíztató dolgokat mondanak, biztosan vártam volna pár esztendőt. De nem mondtak. Nekem megvan az életem, amihez nem elég egy olyan láb, amivel talán - hangsúlyozom: talán - két év múlva el tudok bicegni a közértig. Felhozták az amputáció lehetőségét, ahol a szükséges rehabilitáció után újra mászhatok és ezzel újra teljes életet élhetek. Akár már idén ősszel. Én pedig döntöttem."

Erőss Zsolt jobb lábával elsősorban keringési problémák voltak. Ez a végtagja már az 1999-es Nanga Parbat-expedíción kisebb fagyást szenvedett, 2008-ban a Makalun pedig már súlyosabbat, ami miatt két ujjpercét le is kellett operálni. A Magas-Tátrában történt baleset során ugyanezen a lábán szenvedett nyílt törést, amely során az ütőér is sérült, így újra veszélybe került a végtag vérellátása. Megoldás nem sok volt, azok közül is az amputációra esett a választás.

Erőss kedélyállapota kifejezetten jó, bár elmondása szerint néha azért akadnak hullámvölgyek. "Én nem változtam meg a baleset és az amputáció után sem, alapvetően kiegyensúlyozott ember vagyok. Persze nem mindig könnyű belegondolni abba, ami történt, de nem tragédiaként kell felfogni a dolgokat. Erőt ad, hogy velem van a családom, rengeteg ismerős és barát keres fel, olyanok is, akikkel csak ritkán találkozom. Sok-sok levelet és telefonüzenetet kapok, melyek éreztetik, hogy sokan vannak velem."

Erőss Zsolt a kórházi ágyon. Amputáció után, rehabilitáció előtt is jókedélyűen © Stiller Ákos

"A családomból persze nem mindenki ért meg könnyen, és nem tudják elfogadni, hogy nem lesz többé lábam. Ebben viszont sokat segít feleségem, akivel nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Én csak elmondtam neki a döntésem, és igazából neki kellett közölni mindenkivel." Tervek persze vannak a jövőre nézve, de Erőss elsősorban nem ezekkel foglalkozik. "Az orvosok szerint a jövő héten már felállhatok és mozoghatok. A média szinte számon kéri azokat a nyolcezreseket, amelyeket megemlítettünk, mint hiányzó csúcsokat, de egyelőre azzal foglalkozom, hogy sétálni tudjak. Pontosan még nem tudom, mennyi ideig maradok kórházban, csak annyit, hogy utána rehabilitációra megyek."

Kollár Lajos, a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozatának vezetője megosztotta munkatársunkkal a terveiket is. "Persze sok minden függ Zsolti állapotától, de ősszel talán szóba jöhet egy könnyebb nyolcezres, mint például a Cho Oyu (8201 méter) vagy a Sisa Pangma (8013 méter). Ezek még amúgy is hiányoznak a a repertoárjából. Kisebb nyolcezresek között ott van még az Annapurna (8091 méter) is, az azonban nagyon lavinaveszélyes hegy, ahol gyorsan kell mozogni, így biztosan későbbre marad. De az is lehet, hogy kisebb hegyre megyünk a Himalájába, szó lehet akár egy lazább trekkingről is valami magashegyen."

A kórházban ott volt látogatóban Szendrő Szabolcs is, aki 1962-ben szenvedett balesetet, és neki is hasonló módon kellett amputálni a lábát. Szendrő azonban elkezdett hegyet mászni, azóta már feljutott nyolcezer méter fölé is, sőt 2006-ban részt vett Erőssékkel a sikeres Dhaulagiri-expedíción is. A magashegyi hegymászók berkeiben egyáltalán nem ismeretlenek az amputációs eljárások, hiszen a hideg miatt a végtagok könnyen fagyási sérüléseket szenvedhetnek.

"Én ugyanúgy vagyok, mint voltam" - mondta nevetve a Híradó riporterének Erőss Zsolt. "Ez egy súlyos döntésnek tűnik, de akkor, amikor felfogtam a lehetőségeket, hogy mi az egyik és mi a másik verzió, akkor már nem volt súlyos ez a döntés."