Még nem vált általánossá a szingli mentalitás, ám nem zárható ki ennek a veszélye, ezzel tovább rontva az amúgy is gyászos népesedési helyzetet. Kapcsolataink minden dimenziójában súlyos problémát jelent a rendkívül alacsony bizalmi szint, ezzel nagyban nehezítve nemcsak a párkapcsolatok, hanem a közösségek építését is. Kopp Mária professzor asszony a Népesedési Kerekasztal mozgatórugóiról, céljairól szólva megjegyezte: olyan súlyos a helyzet, hogy azonnal lépni kell. A neves orvos-pszichológus az MNO kérdéseire válaszolt.

– A népességfogyás két évtizede sújtja a magyar társadalmat, ennek fényében definiáljuk a reprodukciós válság fogalmát.

– Akkor beszélhetünk reprodukciós válságról, ha egy országban kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak, tehát ha a népesedés folyamata fogyó tendenciát mutat. Magyarországon immár a 80-as évek óta kell szembenézni ezzel a problémával. Ráadásul ha kettő alatti a reprodukciós hányados – Magyarországon ez a mutató most 1,3 –, akkor nem valósul meg az önreprodukció sem. Nagyon súlyos állapotot jelez az, hogy hazánkban most 20 fiatalnak 13 gyermeke születik. Mi abból indultunk ki, hogy a magyar fiatalokat ha megkérdezzük, az derül ki: 20 fiatal 23 gyereket szeretne. Óriási különbség van a vágyott és a ténylegesen megszületett gyerekszám között. Ezen belül érdekes jelenség az is, hogy a 8 általánost vagy annál kevesebbet végzetteknél meg is születnek ezek a gyerekek, egy kicsit több is. Az érettségizetteknél vagy a magasabb végzettségűeknél ugyanakkor kevesebb gyerek születik, mert a társadalom nekik egyáltalán nem segít a gyermekvállalásban, sőt kifejezetten versenyhátrányba kerülnek a gyermekvállaló fiatalok a gyermektelenekhez viszonyítva. Ez igaz mindkét nemre.

– Elképzelhető, hogy az iskolai végzettség növekedése miatt olyan életmódbeli elvárások, kényszerek lépnek fel, amelyek nagyban rontják a magasabb végezettségűek gyermekvállalási hajlandóságát?

– Világjelenség, hogy a magasabb végezettségűeknél kevesebb gyerek születik, bár a magasabb végzettségű magyar fiatalok több gyereket szeretnének. Vannak országok – Franciaország, Hollandia –, ahol össze tudják hangolni a munka és a család elvárásait, lehetőségeit. Pontosan arra tett javaslatokat a Népesedési Kerekasztal második munkacsoportja, hogy ezt hogyan lehetne megoldani. Magyarországon a részmunkaidő-arány csak 4, míg Hollandiában 40 százalék, a nők esetében pedig 75 százalék. Tehát a diplomás nők részidőben tudnak visszamenni a munkába, amíg kicsik a gyermekeik. Franciaországban nagyon komoly anyagi támogatásban részesül az otthoni gyermekgondozás: az állam fizet bizonyos esetekben a nagymamának vagy annak az erre kiképzett szomszédnak, aki négy órában foglalkozik a gyerekkel, miközben az anyja dolgozik. 

– Egy ilyen segítő nagymama vagy szomszéd mellé kellene egy olyan gondolkodás és mentalitás a cégek, a vállalkozások felől is, amely lehetővé teszi a részmunkaidős foglalkoztatást. Hogyan lehetne a vállalkozásokat afelé szorítani, hogy ez a szemlélet szárba szökjön? Ebben egyelőre még nem állunk valami jól. Jelenleg az dívik, dolgozzon az ember, amennyit csak bír, semmilyen részérdek nem kap helyet.

– A Népesedési Kerekasztal munkájában részt vesznek a legnagyobb vállalkozók képviselői is. Ők nagyon pozitívan állnak ezekhez a kérdésekhez, és azt mondják, az államnak is támogatnia kell őket abban, hogy gyermekbarát intézkedéseket hozzanak. A kerekasztalnak olyan javaslata is van egy startkártya formájában, amelynek lényege: támogatják azokat a munkahelyeket, ahol bevezetik a részmunkaidős foglalkoztatást, ahol támogatják – egyfajta cafeteria rendszerben – az otthoni gyermekgondozási formákat. A munkáltatóknak is érdeke, hogy a jól teljesítő fiatalasszony vissza tudjon térni a munkához. Azt is kimutatták, hogy ezek a részmunkaidős megoldások a munkahelyek számára előnyt jelentenek, mert a részmunkaidőben tevékenykedők szinte ugyanannyit dolgoznak, mint teljes munkaidőben, hiszen nagyon magas a motivációs szintjük.

– A kezdeményezés mit tud tenni a fiatalokkal, az úgynevezett iPod-generációval? Azért lehet lényeges ez, mert lassan teljes társadalmi rétegeket érint a divat túlzott követése, az egoizmus számtalan megnyilvánulása, ami a kis és nagy közösségekben elég jól megfigyelhető. Olykor az az érzése az embernek, mintha csak magukkal foglalkoznának. Ők az elmúlt két évtizedben egy olyan szellemi vonulatba születtek és szocializálódtak bele, amelyben a család és a gyerek nem képvisel értéket, inkább csak akadályozó tényező az „önmegvalósításban”. A erősödő individualizmus is okozhat problémákat. Velük mi a tennivaló?

– Intézetünk, illetve a KSH is végzett országos felméréseket fiatalok között, s az derült ki, hogy csak 3 százalékuk vállalja tudatosan ezt az életformát. Egyelőre ez még nem tömeges jelenség Magyarországon, bár lehetséges, hogy többen élnek ilyen életformában, mint ahányan beszámolnak erről. Én inkább kényszerszinglikről beszélnék. Éppen a munkahelyeken fellépő magas elvárások, a hihetetlen fokú terheltség okozza a problémákat; aki éjjel-nappal dolgozik, annak nincs igazán lehetősége a jövőjén gondolkodni. Mindennek ellenére ha megkérdezzük a fiatalokat, hetven százalékuk mondja azt, hogy nem lehet az ember igazán boldog akkor, ha nincsen gyereke, és nyolcvan százalékuk összességében a házasságot tartja a legjobb életformának. Bár ma már általános jelenség, hogy először élettársi kapcsolat jön létre, s azt követi majd házasság. Ez a szingli mentalitás még nem vált általánossá, de nagyon komoly a veszélye annak, hogy a jövőben jobban teret nyer, mert a reklámok, a televízió ezt közvetítik. Lehetséges, hogy sokan csak azért vállalják fel ezt a gondolatrendszert, mert ez a trendi, így akarnak igazodni a társasághoz. Amikor pedig a munkatársaik megkérdezik őket, teljesen mást válaszolnak.

Kopp Mária a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alapítója, tudományos igazgatóhelyettese, az MTA-SE Mentális egészségtudományok társult kutatócsoportjának vezetője. Az orvos-pszichológus a Népesedési Kerekasztal megalakulása alkalmából azt mondta: céljuk, hogy „a kívánt, tervezett gyermekek megszülessenek”.

A Népesedési Kerekasztal munkacsoportjairól a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom weboldalán lehet többet megtudni. (L. R.)

Tervezzük, hogy meghonosodjon az iskolákban az a szemlélet, amely a szülői létet mint nagyon értékes hivatást mutatja be a gyerekeknek. Manapság erről semmit sem hallhatnak, legfeljebb szexuális felvilágosításban van részük az iskolában. Pedig nagyon fontos lenne, hogy tudjanak erről. Az Egyesült Államokban született új felmérés eredménye az, hogy azok a férfiak, akik házasságban élnek, 2,6-szer nagyobb valószínűséggel nem haltak meg a vizsgált időszakban. A nők esetében is másfélszeres védettséget jelent a házasság. Tehát a jó házasság maga nem csak a boldogság forrása, hanem a túlélésnek is a feltétele. Intézetünk vizsgálatai is ezt mutatták: különösen a férfiak esetében a gyerekkel való jó kapcsolat a négyszeresére emeli a 69. év túlélésnek a valószínűségét akkor, ha az adatokat az ismert rizikófaktorokkal korrigáljuk. Nem véletlen, hogy ezek egészségvédő faktorok, hiszen egy boldog ember tovább él.

– Az elmúlt években a közösségek inkább széthullottak, miközben Ön a szeretet közösségének fontosságát hangsúlyozza. Hogyan lehetne beindítani egy olyan folyamatot, amely amellett, hogy megmutatja a fentebb elmondottak fontosságát, cselekvésbe is „sodorná” a társadalmat?

– Kétféle modell létezik. Eszerint az egyik a machiavellista, amely az emberek szembefordításán alapszik, gyűlöletkeltésre és a különböző rétegek közötti ellentétek szítására épül. Ezzel manipulál, és fontos hangsúlyozni azt is: ez politikailag működő modell. A másikhoz idéznünk kell Robert Schumannt. Ahogy mondta: Európa vagy keresztény lesz, vagy el fog pusztulni. Mert a keresztény értékek  – a szeretet, a kölcsönös bizalom – a politika számára alapvetőek lennének. Ha ezeket az értékeket nem tudjuk visszanyerni, akkor hosszú távon az úgynevezett társadalmi tőke olyan mértékben erodálódik Magyarországon, amelynek ma még beláthatatlanok a következményei. Ha a vállalkozók nem bíznak egymásban, ha az emberek nem bíznak a politikában, annak csak negatív végeredménye lehet. Éppen ezért a kerekasztal munkájában civilek és az egyházak is részt vesznek. Minél több lehetőséget kell biztosítani a fiataloknak arra, hogy egymásra találhassanak, hogy merjenek bízni egymásban, merjenek elköteleződni, hogy közösségeket építhessenek. Jelenleg erre nem igazán van lehetőségük.

– Elhangzott egy kulcsszó, a bizalom. Bizalom a vállalkozók között, bizalom az emberek felől a politika világa felé. Mi történik s mi a helyzet azzal a bizalommal, ami minket, egyes embereket köt össze? Itt is súlyos bajok mutatkoznak.

– A társadalmi tőke legfontosabb összetevője a bizalom. Hollandiában vagy a skandináv országokban kifejezetten magas az emberek egymás közötti bizalmi szintje. Ez a titka annak, hogy miért van óriási különbség Hollandia és Magyarország között. A mi vizsgálataink szerint hazánk az ötödik legindividualistább ország, Hollandia a negyedik, és így egyáltalán nem vagyunk „rossz társaságban” Anglia vagy éppen az Egyesült Államok mellett. Mégis egész másképpen „néz ki” a társadalom, mint az említett országokban. Hollandiában nagyon magas az emberek egymás közötti bizalma, a közös értékek elfogadása és a befogadó nemzeti önazonosság-tudat. Ha ezek az értékek megvannak, akkor az individualizmus – amely kreativitást, ötletgazdaságot jelent eredetileg – a közös érdekek és értékek irányába hat, ezzel építve a társadalmat. A magyar társadalom 70-80 százaléka azt mondja, hogy legbiztosabb nem bízni senkiben, senki nem törődik azzal, hogy mi történik a másik emberrel. Emiatt az individualizmus tragikus módon egymás kijátszásában nyilvánul meg, holott épp az ellenkezőjére vágynak az emberek. Vizsgálataink egyik legizgalmasabb eredménye, hogy a magyarokban nagyon erős értétkelvásárok vannak, ugyanakkor a valóságot rendkívül negatívan ítélik meg.

– Ez a bizalomdeficit megjelenik az élettársi kapcsolatok felfutásában és a válások egyre magasabb arányában is?

– Egyértelműen így van. Pontosan arról van szó, hogy a fiatalok nem mernek bízni egymásban sem, nem mernek elköteleződni. Nagyon sok negatív példát látnak, s emiatt ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a párválasztás és az elköteleződés – tehát a házasságkötés – ideje egyre jobban kitolódik. Ráadásul úgy érzik, mindig van választási lehetőségük, egy jobb lehetőség a „piacon”. A kerekasztalnak célja foglalkozni ezzel a problémakörrel is. Minden második házasság válással végződik, olykor ez az arány még ennél is magasabb. Egy kapcsolatot nehéz fenntartani, ha nem törekszünk erre komolyan – egy kapcsolat vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. Olyan csapdahelyzetekbe futnak bele a fiatalok újra és újra, amelyeket el lehetne kerülni.

– Milyen csapdahelyzetről, akadályokról beszélhetünk?
– Az egyik ilyen, talán legsúlyosabb csapdahelyzet a másik fél önértékelésének csorbítása, visszanyesése. Hatalmi harc alakul ki a kapcsolatban.

– Ez egyfajta dominanciaharc?

– Igen. A magyar társadalomban különösen nagy gondot jelent az, hogy kevéssé dicsérjük, ismerjük el egymást, pedig ez alapvető volna, és nemcsak a nevelésben, hanem a párkapcsolatokban is. A másik fél valódi érdemeinek a dicsérete az önértékelés erősítéséhez vezet. Ha mindkét félnek ilyen a hozzáállása, akkor az nagyon komoly összetartó erőt, előremutató állapotot jelent. Egy kapcsolat építése legalább annyi energiabefektetést igényel, mint például a munkahelyi előremenetel menedzselése. Persze egy párkapcsolatban teret kell engedni az „összecsiszolódásnak” is. Egy másik probléma leginkább a reklámokban érhető tetten: túlértékelik a „meglátni és megszeretni” típusú szerelmet. Ez tulajdonképpen az a fajta „szerelem”, amely megfelel annak az ösztönös vonzódásnak, ami két állatot is vonz annak érdekében, hogy utódok szülessenek. Ez az erős, ösztönös vonzódás alapot jelent a projekcióra, amikor is „belevetítjük” a partnerbe azokat az értékeket, melyekre vágyunk, pedig egyáltalán nem biztos, hogy azok megvannak benne. Nem várják meg a fiatalok azt a lehetőséget, hogy ellenőrizni tudják: valóban a megfelelő partnerrel találkoztak? Ilyenkor az agy egyfajta „dopaminfürdőben” úszik. Az első nagy válási hullám akkor következik be, amikor ez az első „szerelem”, az ösztönös, nagyon erős vonzódás elmúlik. Ekkor hallani váláskor, hogy „elhidegültünk” egymástól. Pedig ami igazán fontos a kapcsolatokban: a tartós bizalom és az összetartozás-élmény. Ez hosszú távon életvédő faktorként is működik.

– Szó esett a türelemről és az összecsiszolódásról. A kérdés az, hogy a fiatalok, az emberek egy része képes-e erre, hiszen gyorsan akarnak egzisztenciát, pénzt, karriert. Miért éppen a párkapcsolatokban lennének türelmesek? Ez a fajta türelmetlenség milyen mértékben fojtható el a párkapcsolatokban? 

– Átalakítható, s a jó házasságok pontosan azt mutatják, hogy az emberek képesek hosszú távon is tervezni. De az igaz, hogy a mai világban az azonnali, késleltetés nélküli jutalomszerzés igénye általánossá vált. Ez megint csak a fogyasztói társadalom egyik legfőbb jellemzője. Ennek része az is, ha két fiatal találkozik, és szinte rögtön szexuális kapcsolat alakul ki közöttük, akkor ugyanis elvész a lehetőség arra, hogy „próbákat” álljanak ki. Nem véletlenül kell a magyar népmesékben a királyfinak próbákat kiállnia azért, hogy elnyerje a királylányt. Ez a megismerés folyamata. Ez a jelenség ma már nem áll fenn. Minden „próbatétel” nélkül elkezdődik egy kapcsolat, és csak később jönnek rá, hogy nem egymást keresték.

– Ha már próbatétel... Egyre szűkülnek azok a lehetőségek, ahol van mód ismerkedni, párt találni. Lehetséges, hogy éppen emiatt s a „próbatételek” minimalizálásának érdekében nő egyre inkább az online társkeresés népszerűsége? Hiszen ott nem kell kockáztatni semmit: minimális a kockázatvállalás, ha valami nem megfelelő, lehet libbenni a következő „virágra”. Tehát nem kell semmilyen „próbát” kiállni.

– Ez így van, és ez a beállítottság nagyon nagy veszélyeket hordoz magában. Gondolkodunk azon, hogy ennek ellenére elindítunk egy társkereső weboldalt, merthogy itt eleve olyanok próbálkoznának a párkereséssel, akik „három királylányt és három királyfit” szeretnének a kapcsolatukban. Ez mindenképpen adna egy alapot az induláshoz. Emellett a civileknek és az egyházaknak is javasoljuk – akár pályázatokat is lehetne erre kiírni –, hogy hozzanak létre klubokat, ahol a fiatalok találkozhatnak, megvitathatják az élet fontos kérdéseit. Tehát ez nem a diszkók, a „szombat esti láz” világa lenne, hanem egy olyan lehetőség, ahol valóban van esély a társkeresésre.

– A Magyar lelkiállapot 2008 kötet nagyon súlyos problémákat világított meg és tárt föl. Ennek ellenére kiolvasható volt valami, ami arra utalt, hogy megváltozik a társadalom hozzáállása a gyermekvállalás, a család és a népesedés kérdésköréhez. Volt valami, ami utalhatott arra, hogy ez a kezdeményezés gyümölcsözővé válhat?

– Pontosan a vizsgálataink késztettek minket arra, hogy továbblépjünk. Hiába írjuk le a kutatási eredményeket, ha annak nincsenek gyakorlati következményei. Azt már nagyon régóta tapasztaljuk, hogy a magyar fiatalok kifejezetten szeretnének gyereket és családot. A még megmaradt értékelvárásokra kell alapoznunk, ki kell használni a pillanatot, megragadni az alkalmat, mert ez nem biztos, hogy sokáig így marad, annyira erős a manipuláció, a nemzetközi televíziós marketing; ez pedig a magányosan szorongó emberek előállításában érdekelt, mert csak őket lehet manipulálni, „beugrasztani”, megtéveszteni. Ezért kell lépni most, minél előbb.

Lippai Roland