Magyar reneszánszot!    Újjászületést, Megújulást

   A levegőben van:  korszakváltás előtt áll a magyarság, mert ez így nem mehet tovább. Le kell zárulnia végre  a rettenetes múltnak!  A magyarságnak pedig újjá kell születnie!

   Történelmünk igazolja: voltak ilyenek: elsősorban a letelepülés és berendezkedés az új hazában, majd a tatár- török pusztítás utáni újjáépítés. Szabadságharcaink az osztrák elnyomás ellen mind új kezdetet akartak. A kiegyezés is ez lett volna, azonban a 48-49-ben eltörölt feudalizmus helyébe a dzsentri világ lépett, melyet a kor nagyjai, élén Adyval, olyannyira kritizáltak. Az első világháború aztán mindent eltemetett. A kommün is egy ilyen kísérlet volt – szerencsére, hogy csak az. A Horthy korszakot is értékelni lehet úgy, mint egyfajta sikeres újjászületés, Trianon ellenére, mely francia hatásra politikai megfontolásból Németország keleti bekerítése érdekében, erős új államokat hozott létre tiszta magyar tömbök hozzáadásával. Ma is ezeknek  a rettenetes nemzetcsonkításnak a következményeit hordozzuk.

A Horthy korszak konszolidációjának eredményeit a  második világháború söpörte el, súlyosabb formában visszakényszerítve Trianont Párizsban – most már szovjet politikai célból – nyugat ellen. Visszajöttek az elszaladt 19-esek, s lettük szovjet gyarmat – 56 ellenére is. Az elmúlt keserves 20-évben pedig visszaszivárogtak a hatalomba azok, akiknek ott már semmi keresnivalójuk nem lett volna. Nyugati segítséggel mégis visszajöttek és tökéletesen tönkretették népünk 99 %-át, koldusbotra juttatva, míg a kollaboráns 1 %, dúsgazdag parvenüvé vált.

És a mindent elborító szegénység, kilátástalanság, a reménytelenséggel együtt jött a vulgáris materializmus, a mély hitetlenség, erkölcstelenség és elnemzetlenítés mely eredményezte a társadalmat alkotó egyedek, családok és közösségek egymástól való elidegenülését, izolálódását és ezzel széthullását. Most itt áll egy nagymultú nemzet az önmagával ásatott sírja szélén. Két lehetősége van: vagy belehull, vagy  újjászületik.

   Nem csak kormányváltásról van most szó, párt, vagy pártkoalíciók cseréjétől, mégcsak nem is a régi, alkalmatlan ideológiák váltásáról, hanem a tét a nemzethalál vagy nemzeti újjászületés. Aki figyeli a társadalom spontán szerveződését, az ország mentés és építés számos felröppenő elgondolását, az ország vagyonát elherdálók, kiárusítók felelősségre vonásának követelését, a húsz éve megígért, de soha meg nem valósított új alkotmány megalkotását, vagy inkább az ezeréves történelmi alkotmányunk modernizált visszaállítását, a határon túlra szakított magyar tömbökről való gondoskodást, a megromlott közerkölcsök és meggyengült közbiztonság  megerősítését – az észre kell,   vegye, hogy mindezen gomolygó gondolatok, szándékok és tervek alapjában véve egyet akarnak amelynek a legalkalmasabb összefoglaló neve: nemzeti újjászületés – magyar reneszánsz! Nevezzük hát tudatosan ennek ezt az előttünk álló új korszakot!

    A 14.-ik századtól induló Itáliai Reneszánsz a művészetekből, a kultúrában indult újára de kihatott az élet minden területére, sőt minden nemzet életére is és átalakította azt. Természetesen az újjászületés kiindulhat a politika közerkölcs, vagy a gazdaság területéről is s majd eléri a kultúrát is, s ma sem áll majd meg az országhatároknál.

   Az itáliai reneszánsz akkor indult meg amikor festői és szobrászai visszanyúltak a múltba, a  már-már elfeledett klasszikus görög embereszményhez és annak világához, s a festet képeken a szentek főalakjainak háttere már nem a csillagos ég volt, hanem pompás korabeli tájak, s a szentek mellett lassan megjelenek a kor hús és vér emberi alakjai is.

   Magyar megújulásunkhoz vissza kell nyúlnunk az ezeréves magyar múlt elfelejtett kincseihez.

   Mindenekelőtt  annak a tudatára kell ébredni s azt megélni, hogy minket Isten nem világpolgároknak teremtett, hanem magyaroknak: egy különös nép tagjainak közösségébe, amit a család és a törzsrendszer fonott össze egy nemzetté. Eleink jól tudták, ha ezek a kapcsok meggyengülnek a nemzet szétesik s elpusztul.  Mi az elmúlt 500 évben nap mint nap tapasztalhattunk nemzetünk felszámolására tett kísérleteket (török majd osztrák gyarmatosítás, Trianon és Párizs békediktátuma). Ha nem vigyázunk nincs messze az idő, hogy nem csak a Szlovák uralom alatt nyögő Felvidékünkön tilos magyarul beszélni mint ma, de majd Erdélyben és a Vajdaságban, sőt majd saját országunkban is, ha lesz akkor még ilyen!

   Azután vissza kell szerezni és hatályba helyezni az ősi és megújított ezeréves magyar Alkotmányunkat. Az elmúlt 60 esztendő kimerítően bizonyította, hogy  az 1949-ben ránk erőszakolt Szovjet Alkotmány, melyet 20 éve próbáltak áramvonalasítani, nagyban felelős minden mai nyomorúságunkért. Csak három szerény kérdés: népszavazás fogadta el ezt? Hol van benne az ősi ius resistendi – az ellenállás joga ?  És miért maradt el a 20-éve oly komolyan megígért Új Alkotmány? A magyarságnak nem háromezer oldalas megkésett kommentárra van szüksége – hanem a mi magyar történelmi Alkotmányunkra! Kevés népnek van ilyen patinás Alkotmánya. Az amerikai is csupán 223 éves – de még ma is érvényben van – és milyen büszkék rá! Ha a szlovákoknak vagy a románoknak lenne ilyen patinás alkotmányuk mint nekünk, vajon azt tettek volna vele mint mi? A magyar újjászületés soha nem lesz befejezve modernizált történelmi Alkotmányunk helyreállítása nélkül! Itt az ideje tanulni hazafiságot azoktól, akik egyszer ezt tőlünk tanulták!

    A magyar újjászületés azt is kell jelentse, hogy magyarságunknak meg kell újulnia keresztény/keresztyén hitében és erkölcsében. A mai mély hitetlenség és erkölcstelenség amelybe társadalmunk zuhant s mely megrohasztója egyéni és közösségi életünknek, s amely végső fokon a nemzet elgyengüléséhez és pusztulásához vezet – parancsolóan szükségessé teszi a nemzetnek mihamarabbi lelki-erkölcsi megújulást. Nincs tragikomikusabb látvány egy elszegényített, megcsonkított, kizsákmányolt és kizsigerelt, nemzetnél, melynek egyedei – már aki teheti – amerikai életszínvonalat akar kikönyökölni, kikaparni, kiharcolni magának és bármi áron! Ebben a küzdelemben annak a jelszava alatt, hogy „csak egyszer élünk” – minden megengedett: csalás, hazugság, becsapás, kiforgatás, eltulajdonítás és tönkretevés, a másik ember semmibevétele, vagy csak eszközként való felhasználása. Az ilyen társadalomból kiveszett a szolidaritás, a megértés, az irgalom, a felelősség és a szeretet.  Az ilyen társadalom, mely önző módon „embert nem tisztel, Isten nem ismer” egyenes úton csúszik a végső megsemmisülés felé! Az ilyen társadalom magát rohasztja és oszlatja fel. A történelem ehhez bőségesen szolgál illusztrációt. Az ember azt aratja, amit vet – pláne egy nép!

   És ebben van a történelmi egyházak nagy felelőssége és feladta: megtéríteni a magyar népet az elhagyott Istenhez és a elfelejtett erkölcshöz. Ökumenikus összefogással evangelizálni a magyarságot határon innen és túl! Ehhez magának az Egyháznak kell megújulni: hangsúlyossá kell tennie prófétai-tanítói szolgálatát az intézményessel szemben!

   Az idei parlamenti választás bizonyára utoljára ajánlja föl a nemzetnek az újjászületés lehetőségét!: Vajon tudunk-e ezzel bölcsen, felelősséggel és határozottan élni? Ezért ez nemzetünk élet-halál kérdése!

   Edmonton 2010, télutó.                 

                                                                                  Dr. Pungur József