Rostás László Miskolcról tavaly szépen összeszedte nekünk a lelkiségünkkel, szellemünkkel, testi valónkkal és az ősi magyar törzsi szerveződésekkel, gyűlésekkel, döntéshozó régi, számunkra elfeledett szertartásokkal kapcsolatos fogalmakat.

Nézzük meg, mit takar a gyakran hangoztatott Kurultaj és szala kifejezések:

FOGALOMTÁR

Szer-Tartásainkat jelölő Fogalmainkról, melyek a különböző döntési szintű tanácskozásainkat jellemezték az Ősi Szkíta-Hun-Magyar, Ata-izi hagyományok szerint.

Mit is jelentenek ezek a fogalmak? Ha az ősiség távolából és múltunk ránk hagyományozott tudásából merítve tekintünk ezekre a fogalmakra, akkor az ősi több ezeréves kárpátmedencei, folyamközi, ázsiai, és a további szkíta-élettérbeli hagyományaink, ennek megértéséhez komoly segítséget nyújtanak. Így a különböző fogalmainkat, kifejezéseinket, ha nem a mai értelembe vett szótagokra, hanem nyelvünk szerves fejlődésének megfelelően un. fogalomképekre bontjuk, akkor közelebb juthatunk mélyebb értelmükhöz. Ekkor, kinyílik előttünk múltunk mélységének kútja, mint például a kuruzsló (kur-us-lu = hegyi kegyelmes-szent-ember) vagy a táj (ta-aj = teremtő akaratának jelenése, azaz nem ember által alakított) esetében is. Most pedig nézzük meg néhány fogalom ősi hagyományok szerinti kifejtését, értelmezését:

Kurultaj

Kur-Ul-Ta-Aj: ebből a Kur = Hegy, magaslat, Ul = Ragyogó csillag, pompás, csillogó Ta = Teremtő akarat aj = Akarat jelenése. Így az összetett fogalomképek szerinti jelentés: a magasan lévő, ragyogó-vezérlő csillag teremtő akaratának jelenése

Tágabb értelemben úgy is körbeírhatjuk ezt a fogalmat, hogy a KURULTAJ az a Tábor Helyen megtartott Szer, ahol az Egy Égi Teremtő Őr-eG Ős-Te-En Nemzetének Egylényegű Nemzetségfő V-(EZ)-ÉR-(I), a magasan lévő, ragyogó-vezérlő csillag teremtő akaratának jelenését élik át, mint annak idején a Tábor hegyen az apostolok. A Puszta, Szer-helyén, rend-szer-esen megtartott Kur-ul-taj a Szkíta nemzet, Kereszt-Én Lel-kének emlékezete arra, hogy a föld és az ég egysége, mint kettőben az egy, az Ős szellet bizonyságán keresztül, Te-En mag-unkban, mint fele barátokban, a köz-Ős-ség erejével, egyes szám három személyben összeköthető. A Kurultáj jelenését megélő és ebben részesültek által megvitatott döntéseket, pedig a Nagy-szala-an kell kihirdetni.

Nagy-szala

A Nagy-Szala a Teljes Nemzet Szövetségének, a Nemzetségek mezsgyéinek határain belül tartott Szaláin kiválasztott, kiküldött elöljáróinak tanácskozási helye, ahol a Kurultáj jelenését megélt és ebben részesültek által megvitatott döntéseket, kell kihirdetni. Illetve a teljes nemzet egészét érintő sorskérdéseket felvetni, megvitatni. Ezért a Nagy-Szala alkalmas arra, hogy nemes küzdelmek során, kiválasszák az egyenlők közül az elsőt, mint a szentség alászállt akaratának megfelelőt. Ennek tudata világít rá, a Szent Korona által képviselt SZER élő minőségére is.

Szala

Sz-al-a: ebből az SZ = Szentség (mint a földi és égi vizek egysége) Al = Alászállás, aláereszkedés az Atyából jövő „ap-ad-ás lelkisége” A = Ap-Ad, mint ap-ai ad-omány azaz akarat. Összegezve: SZALA = Szentség alászállt adományának, akaratának érvényesülési és kihirdetési helye, a Nemzetségek mezsgyéinek határain belül szállással és rendelkezési joggal bíró, nemzetségek számára.

Nemzetségek mezsgyéinek határain belül, nyelvünk megőrizte ennek a fogalomnak az ősi tartalmát és mind a mai napig fellelhető szokásainkban is. Pl.: A településeinken a nagytermet ahol a községben élő nemzetségek-családok-hadak ünnepi alkalmakra összejönnek, szalának mondják, illetve ennek városi megfelelőjeként a polgári szalon fogalmát ismerik. A szállás szavunk is ezt tartalmazza, hiszen, a Szent Korona Testének, mint a Szentség alászállt adományának helye a szállásunk. A Szalán, szólnak a nemes nemzetségek elöljárói. A ősi szólás azt tartja, hogy „a szó elszáll (a szalán) de a (pöcsétös) írás megmarad” Ugyanígy, ennek a szellemiségnek őrzői, még az egyes településeink neveiben is fellelhetők, mint: Szala-fő, Zala-vár, Nagy-Szalonta stb...

Nagy-Sü(u)án

A Nagy-Süán, a hagyomány szerint 24 Hun Törzsszövetség lovas versenye, és egyben a rokon nemzetek látogatásának ideje, mely minden törzsnél szokásban volt. A Nagy-Süán győztese rendelkezhetett, hogy az arra érdemes ifjúsági fejedelmek merre vezessenek rokonlátogatást, az ősi egységes népek távolmaradtait (test-véreit) felkutassák és velük minden körülmények között fenntartsák a kapcsolatot.

A mindenkori szellemi, lelki és testi kiválóságú fővezér megválasztásának helye a Nagy-Süán, aki ügyesség, rátermettség és hibátlanság szerint, nemes küzdelem során az ifjúsági lovas-, táltos-, tárkány -fejedelem győztesei közül került került ki, mint az egyenlő elsők közül, az első. Ezt csak kiérdemelni lehetett és nem járt, sem vérségi sem egyéb jogon. (Tárkány = Ta-(ar-ka-an) = A Teremtő akaratának „kapu”őre)

A katonai vezetők beosztását általában a küzdelmekben (ki-űzd-elem-ek-ben) elért eredmények sorrendje határozta meg, míg a fővezérek rátermettségét, alkalmasságát, illetve, hogy ki legyen a lovas-fejedelem, a táltos-fejedelem és a tárkány-fejedelem, a „Pusztaszer Kegyhelyen” a Nagy-Süánok döntötték el, míg az eredmények megerősítése, az Öregek (Őr-eG-ek) Tanácsával a Kurultáj, ill. a Nagy-Szala feladata volt.

Sü(u)an

Süu-an: ebből a Sü(u)=Szent-űr-útja, An=Ég(i) Összegezve: Az Égi Szent-űr Útja, mint „innen” megjelenő, az „onnan” , a köztes „innin” léten átsuhanó út, ki-űzd-eleme.

Az évenként megrendezendő Süan-t, az ifjúsági lovas-, táltos-, tárkány -fejedelem kiválasztására a fiatalság részére rendezték, melyben egy magasabb szintre emelő küzdelem (ki-űzd-elem) útján összemérhették erejüket s így nyerhettek jogot a szalán, illetve a 20 évenként megrendezendő Nagy Sü(u)ánon való részvételre.

A vetélkedés győztesét Lugal (Lu = ember, Gal = nagy, vagyis „nagy ember”, mint király, fejedelem, a székelyeknél Lu-Fő) és Lugalnő tisztségre választották. Irántuk, fejedelemnek kijáró tisztelettel viseltettek, mely méltóságot a következő évig tarthatott meg az egyenlők küzdelmében az első. Az ifjú Lugalt Pünkösdi királynak nevezték. Innen ered a pünkösdi királyság. Ezeknek a versenyeknek az ideje a folyamközben fennmaradt hagyomány szerint, „INNIN” pokolra szállásának és feltámadásának ünnepe (ma Húsvét) után ötven napra pünkösdre esett, mivel az ötven En-Lil Isten száma volt, akit mint Én Lélek, a teremtett lelkek megtestesítőjeként tiszteltek a Szkíták is. Innen való a Pünkösd Pentacos (ötven) mint a Szent Lélek eljövetelének ünnepe. A versenyeken, csak „INNIN” halálát követő feltámadás szere után, mint újjászületett lelkek vehettek részt a legénnyé és leánnyá avatott gyermekek. A versenyeket, a Baranta rendjének szellemiségében tartották, ahol a Bar-an-ta fogalma az alábbiak szerént értelmezhető: BAR= Ragyogó belső fény, AN = Ég(i) TA= az Atya teremtő akarata. Összegezve: BARANTA = Ragyogó belső fényű égi atya teremtő akarata. A ma középkornak nevezett időben, ebből fejlődött ki a lovagkirály eszméje, melyet az európai műveltségben Szent László testesített meg.

Egyedül a Magyar nyelv mondja mind a mai napig a lovat és az embert egy fogalommal, jelesül LÚ-ként. A helyneveinkben is megtaláljuk ezt az azonosságot mint pl. Bükk hegységben, ahol Bükkszentkereszt mellett található a Miklós-Lugal nevű helynév ill. a Lúfő tisztás is.

Tudom, sokan az ilyen szómagyarázatokat tudománytalannak, délibábosnak tartják, De úgy gondolom, hogy ez bátran vállalható, mivel a pásztor (őrző) hagyomány a D-Éli-BáB-ot a Tündér-(Dingir)-ország kapujának tartja. A keresztény hagyomány ennek földi tükörképeként a BáB-Éli tornyot tartja, amit a „Perzsa” hagyomány viszont Babilóniában a folyamközi Nimrudhoz köt. Ide tartozik még az a hagyomány is melyet szintén a „Pásztorok” őriztek meg, méghozzá úgy, mikor a pusztában su-ba alatt megállnak, gubbasztanak (révülnek), a Gamós bottal maguk köré egy kört rajzolnak a földre, s így társalognak, beszélgetnek a tündérekkel. Ennek értelme, hogy a végtelen pusztaságból egy KÖR-rel körbeírják-lehatárolják, a hat-ár fizikai lététől, a hetedik hit-béli lét terét és ezt négyrét vágva, egyenlően fel-OSZT-va annak közepébe (meghatározott irányként,célként) helyezik önön magukat, mint Teremtett (EN)-LeL-ket ( „a Hetedik te magad légy”).

Ez a pusztai pásztor ember (KÖR-OSZT-ÉN) azaz kereszténysége, mely a Kál-deus (Gal ill. Kelta) hagyomány EN-LIL isteni személyével való azonosulását is kifejezi. Ez, a „pásztor királyok” nemességének naponként szer-etettel megélt, nemes beavatási hagyománya. Ennek szerves megfelelősége, a négy égtájra tájolt koronázási dombon (Szkíta időkben Kur-ga-an, mert az ősök szent teste fölött nem lehet büntetlenül hamis úton járni) Magyar Szent koronával való koronázás szertartása is.

A különbség csak annyi, hogy ebben az esetben a Nagy-szalán kiválasztott és e tisztében megerősített, egyenlők közül az elsőként, mint földre alászállt király (ki-ra-al(y) áll a körbe, az arany (ar-an mint égi áradat) kör-ker-eszt korona alá, saját testét szent edényként felajánlva, az átlényegülés beavatására várva, mint En-Lil földi helytartója a Nimrudi hagyomány szerint. Ezért nevezi az ősi hagyomány a Magyar Szent Koronát, a Szkíta (Kaldeus, Babiloni) Keresztény Beavató koronának, mert nem a király viseli, azaz nem a királyon van, hanem a király van alatta, mint a Ter-em-tő nemzetének, egylényegű, egyenlő, azaz nemes nemzetes tagja, ugyanúgy mint a pásztor királyok és nemesek is.

Így a fenitek alapján érthető a Szent Korona lelkes jószágaként (jó-s(z)ág) annak egylényegű egyenlő nemes tagjaként, a szolgálat és alázat fogalma, szemben a cselédség kiszolgálás és megalázás fogalmával. A Szent Korona Bár-Kit elfogad nemes lelkes jószágaként, aki hajlandó a vele, szem-ben lévő szolgálatra és alázatra. Viszont aki nemtelen, lelketlen, nem szemből hanem hátulról, csalárdsággal, cselvetéssel közelít, azt csak csel-édként fogadja el.

Kívánom minden tiszta és nyitott szívű barátunknak, testvérünknek, hogy az idei Magyarok Szövetségének Puszta Szerén a Teremtő Nemzetének azon Nemzetségeit is jobb belátásra bírja, akik most nem lehetnek köztünk. Az ősi erényt követve nyissák fel szemüket, hogy a teremtmény öncélú gyarlóságától mentes alázattal és szolgálattal kövessék az EGY ÉGI Irányt. Tehát a Szent Egység sokszínűsége alapján nem egy hajóban, hanem egy égi irányba kell vezetnünk nemzetünk bárkáját. Így megszabadulhatunk a közénk vetetett ocsú terhétől és bármikor, bárhol, bármely nemes, nemzetség és nemzetbéli barátunknak-testvérünknek segítőjobbot nyújtva megérkezhetünk égi hazánkba.